Veletek is megesik?

2018. május 22. 08:40 - Tötő Zsó

Ringatózva a Balaton-felvidéken

Vannak dolgok amik motorozás közben szöget ütnek a fejembe.
Szerencsére csak képletesen értve és remélem ez a jövőben is így marad.

Ez a bejegyzés nem egy komplex túraleírás lesz, csak egy kis okfejtés illetve hangosan gondolkodás.

A pünkösdi hosszú hétvége nekünk is motorozásról szólt, s bár más teendők miatt a szombat kimaradt, de vasárnap és hétfőn a 2 nap alatt kb. 600 kilométert tettünk meg, ennek nagyobb részét a Balaton-felvidéken. Néha szükségem van erre a közegre, bár szezonban lassan rendszeressé válnak a horvátországi-bosnyák, montenegrói, osztrák gurulások, újra és újra képes vagyok beleszeretni az itthoni tájba. A Balaton-felvidék olyan, mint egy régi jó barát, akivel nem találkoztok sűrűn, de előre tudod, hogy ott folytatjátok majd ahol abbahagytátok és az együtt töltött idő megint zseniális lesz. Fogalmam sem volt merre járunk majd pontosan (Kenese és Fövenyes volt a két biztos pont a nap során), de abban biztos voltam, hogy imádni fogom. Hát így is lett.

Vasárnap reggel 9-kor találkoztunk az egyik 11. kerületi OMV kúton hárman, hiszen Zsolti barátunk is velünk tartott. Második voltam a sorban, közrefogott két GS. (Peti ment elöl, aki kitalálta az ismét szuperul sikerült útvonalunkat). Úgy az etyeki díszletorgia magasságában mondhattam Zsoltnak röhögve, hogy én már most elnézést kérek amiért ezt az ökörhugyozás nyomvonalú motorozást kell figyelnie majd hátulról. Ezzel nem is ragoztuk tovább a témát. Biatorbágy - Etyek - Alcsútdoboz - Vértesacsa - Lovasberény irányban haladva rögtön Lovasberényben meg is álltunk egy fagyi/kávé kombóra, a már-már szokásosnak mondható útszéli, nagyon kedves cukrászdában, innen folytatva keresztülvágtattunk Fehérváron és Sárszentmihály - Sárkeszi - Nádasdladány - Ősi - Berhida - Papkeszi útvonalon beértünk Balatonkenesére, ahol beköszöntünk a szüleimhez, akik épp családi barátokkal pihentek itt pár napot. Betúrtunk egy-egy tál halászlevet, jól megölelgettük őket majd barangoltunk egy csodálatosat a Balaton-felvidéken. Lentebb megosztom veletek a teljes útvonalat, szívből ajánlom, gyönyörű és a magyarországi viszonyokhoz képest (felháborító az úthálózat átlagos állapota) egész jól járható, gyakran tűzdelve kifejezetten jó minőségű aszfalttal és élvezetes szakaszokkal.

Vászoly, Dörgicse, Köveskál, Szentbékkálla, Mindszentkálla - IMÁDOM! Pici, tiszta, rendezett falvak, gyönyörűen hófehérre meszelt, nádtetős házakkal, harsányan zöldellő fűvel és fákkal, kerekes kutakkal az udvaron. Csak kanyarogsz, nézelődsz, közben nincs más dolgod, mint élvezni a tömény hárs -és akácillatot, amit a szél a sisakodba fúj. Emberek jártak keltek az út szélén, a bicikliutakon, rengetegen kirándultak,túráztak,tekertek.
És de jó volt nevető, mosolygó embereket látni! Magyarország igenis egy csoda.

Zsoltitól elköszöntünk Szentbékkállán, miközben ittunk egy hideg bodzaszörpöt. Jó volt, hogy velünk tartott, az Interphone-nak hála, hármasban baromi jót beszélgettünk az egész út alatt, az élet nagy dolgairól. Ő hazafelé vette innen az irányt, mi Petivel még elkarikáztunk Tapolcára tankolni (persze nekem kellett csak tankolni, a GS ilyenkor még röhögve lubickol a fél tanknyi benzinben), majd Balatonudvariba indultunk Rita barátnőmékhez egy kis kikapcsolódásra. Ezen a szakaszon (Gyulakeszi - Köveskál - Balatonakali) pattant ki Petiből a megállapítás : "Te... én ma nem túl sok kanyart találtam el úgy Isten igazán " - és akkor csaptam a térdemre, hát ÉN SEM!? Azzal jött a gondolatcunami: Ez miért van? Mitől függ? Mi befolyásolja? Más is érez néha ilyet? Más is észre veszi, megérzi, hogy ez most nem AZ a nap? Hogy egyszer minden megy, mint a karikacsapás, ott vagy fejben, döntesz, érzed, csinálod, másszor pedig megfogalmazhatatlan okokból már a kijárati íven Adidas jel van a szemöldökeid közt és kérdezed a sisak alatt félhangosan: "itt most mi a tökömért így kanyarodtam el?" - Megfogadod magadnak, na nem baj a következő kanyart figyeld, beszarsz majd olyan jó lesz... ezt is elb.sztam. Aztán rájössz, hogy ez ma nem az a nap amikor külső íven körbemotorozod a legprofibb önmagad. Elcseszed az íveket, nem bízol a gumiban, hunyorogva lesed a fák közt átszűrődő fényben az aszfalthibákat. Pedig ugyan úgy süt a Nap mint 1 hete, ugyan az a gumi van fenn mint legutoljára és ugyan azon a vason ülsz amin már ötödik szezon óta. Nem vagy másnapos (lehet, hogy ez a baj, bakker), nem fáj a fejed, úgy nagyjából aludni is tudtál az éjjel... És itt jön a csavar a sztoriban. Vajon mennyire kell tapasztaltnak lennie az embernek, hogy megérezze,felismerje ezt a pontot sőt, vissza is tudjon csavarni a lendületből, ennek megfelelően közlekedjen tovább. Mert egy dolog eljutni odáig, hogy ezt azonnal felismerd, hogy érezd már amikor felülsz a motorra, hogy fizikailag itt vagyok, de valami nem a legkerekebb - és egy dolog ezt tudatosítani magadban, visszavenni egy picit és elfogadni, hogy ez előfordul, semmi baj, ma nem feszegetjük a határokat. Egyáltalán, mi ilyenkor a teendő? Kell-e valamire extrán figyelni azon kívül, hogy koncentrálunk, sok vizet iszunk és nem csavarjuk a fülét a motornak? Szerencsére mi saját magunkon és egymáson is hatalmasakat nevetve konstatáltuk, hogy inkább érjünk oda lassabban, de érjünk oda. Arra gondolok ilyenkor, hány olyan ember közlekedik az utakon akár motorral akár autóval, akinek eszébe sem jut ezen végigfuttatni a gondolatait. Nem ismeri fel, hogy fáradt, hogy dekoncentrált, csak nyomja/húzza a gázt mint süket a csengőt, "tegnap is jóvótez" felkiáltással..
Aztán tákk, ott a baj.

Jókat röhögtünk azon, hogy Ritusékhoz odaérve lerakjuk a motorokat és vonattal hazamegyünk.
Aztán persze nem így lett. Beszélgettünk, nevettünk, sétáltunk, úsztunk egyet a Balatonban és lájtosan fröccsöztünk.

Másnap is gyönyörű Napsütésre keltünk, így pláne az volt bennünk Petivel, "akar a hóhér még haza menni, szóval merre motorozunk ma?" Északnak indultunk. Akali - Dörgicse - Szentgál - Herend után Hárskút - Zirc vonalon tettünk egy kis kitérőt. Szerencsére az előző napi dekoncentrált állapot megszűnni látszott. Van egy szakasz Csákvár és Majk közt, ami visszahozza a katasztrofális magyar utakba vetett hitet, motoros szemmel főleg. Ha arra jártok guruljatok végig rajta, szuper minőségű aszfalt és finom kanyarok várnak titeket is. Ennek a szakasznak a közepén lehet lekanyarodni Vérteskozma felé. Vérteskozma egy kb. 60 házból álló, picike zsákfalu, ahol egy ház úgy 40 milliótól indul. A környék maga a megtestesült nyugalom. A házak egytől egyig olyanok, amibe az ember kérdés nélkül azonnal beköltözne. Fenyők és hársfák övezte telkeken, 1700, 1800-as években épült, csodálatosan karban tartott és felújított parasztházak, vadászházak állnak az út két szélén. Megéri ide is bekanyarodni és egyes-kettesben végiggurulni oda-vissza. Én azt hittem már jártam itt (gyerek koromban a Vértes elég sok zugát bejártuk), de sűrűn köszöntem Petinek, hogy megmutatta, mert ha jártam volna itt, arra biztosan emlékeztem volna.

Tatán keletnek fordulva megálltunk egy estebédre Tarjánban az "Öreg Favágó kocsmájában" - ha tehetitek ezt is próbáljátok ki, ha gyalog vagyunk biztos begyűrünk a kaja mellé egy jó búzasört, de így maradt az almafröccs.

Ezután visszakanyarodtunk Héreg felé, hiszen a nagy nevű Héreg-Bajna szerpentint nem hagyhattuk ki. Két autót kifogtunk magunk elé, ami miatt nem volt 100%-os az élvezet, de így is bőven megérte.

Szomor - Zsámbék - Páty - Budakeszi - Budaörs útvonalon értünk haza.
Ezen a hétvégén Zével betöltöttük a harmincezret :)