Úgy terveztem, hogy ez a blog leginkàbb túrák leírásait, beszámolóit fogja tartalmazni, ám időről időre felmerülnek bennem a motorozással kapcsolatos gondolatok is, amik nem szorosan a túrázáshoz, inkább a hétköznapi közlekedéshez kapcsolódnak. Két dolgot leszögeznék. Az egyik, hogy ezt a pár sort NEM a közelmúlt sajálatos motoros baleseteinek kapcsán írom, hiszen számomra régóta vágólapon van egy ilyen gondolatsor megírása és bár valahol mégiscsak kapcsolódó a témakör, ennek a bejegyzésnek a megszületését nem az elmúlt pár nap eseményei váltották ki.
A lábjegyzet másik fele : Nem okoskodásnak szánom, hiszen ki vagyok én, hogy megmondjam a frankót. Arra ott vannak a vezetéstechnikai oktatók, a valóban sokat látott, tapasztalt és nagy tudású motorosok.
Inkább csak egyfajta gondolatébresztő..
Manapság igencsak divatos dolog szidni az ország közlekedési morálját, illetve ahol szóba kerül, legtöbbször emelkedett hangnemben, idegesen nyilvánulnak meg az emberek. Tőlünk nyugatabbra fekvő országokban ebben is egy picit előrébb járnak nálunk (kivéve mondjuk az olaszokat vagy a spanyolokat.., igaz mit várjunk attól aki cicát eszik vagy két pofára vedeli a cukrozott bólét) de mi, magyar motorosok hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ennek a morálnak magunk is a részei vagyunk a közlekedési szokásainkkal együtt.
Én úgy érzem, hogy:
1. az utak még igencsak retkesek
2. a tartós jó idő egyelőre még odèbb van
3. az aszfalt jó, ha 4-5 fokos. (na ott milyen tapadás van vajon?)
- Ettől még semmi baj nincs azzal, ha valaki ezek ellenére is bedörrenti a vasat és gurul párat. De sajnos nagyon nem a jó irányt vélem felfedezni a motorosok közt. Egyre többen vagyunk, mindenki jogsizni akar, mindenki motort vesz - ez sem lenne probléma, sőt. De ott a nagy számok törvénye: a duzzadó létszámmal arányosan az idiótán közlekedők száma is nő. Egyre többen veszik a motort pöcshosszabbítónak/cicinagyîtónak vagy mittudomén lányoknál mi a megfelelője ennek. Lényeg a feltűnès, a durván hangos kipufogó, a gázcibálás, a “körbe-körbe” nèzelődés, hogy vajon mennyien látjàk, mekkora jaszkari vagyok és az autók közötti eszetlen, kiszámíthatatlan cikázás.
A közlekedési morál meg a bányász béka segge alatt van. Példa: 82-es út, két hete vasárnap, az első hosszú napsütéses nap. Zöld Ninja. Rajta emberünk rendes bőrruhában (legalàbb felöltözött), làtványosan és indokolatlan mértèkben szétterpesztett térdekkel, üvöltő kipufogóval, EGY FEKETE RONGGYAL letakart, felhajtott rendszámtàblàval (Petivel megbeszéltük az autóban, hogy instant 3 kiló büntetést simán kiszabnánk az eltakart vagy felhajtott rendszámért, lelkifurdalás nélkül), 3 falu közt oda-vissza....oda-vissza. Mindezt teljesen eszetlen módon, üveghangon, akkor is előzve, ha jönnek szembe.. Az autós majd úgyis lehúzódik. Akkor is előzve, ha kanyar jön èpp... az autós majd úgyis lehúzódik...
Ültünk a kocsiban és lebiggyedt szájjal konstatáltuk : még egy idióta. Fasza.
Következő példa : M3 bevezető, tömött sorok, araszolás befelé (kocsival). Mögülünk érkezik 4 motor, (Hayabusa,Gixer csapat) - és nem kamuzok, fékezés nélkül bevették a kocsisorokat, négyen négy irányból. Az egyik a bal szélen, a másik a bal szélső sáv jobb oldalán, a harmadik a középső sáv jobb oldalán, a negyedik a leállósávban. Hát fiúk. BRÁVÓ! De tényleg! Nyilvánvalóan nehéz lett volna megfelelő sebességgel, kulturált módon előre menni az autók közt, az kevésbé lett volna olyan igazi faszagyerekes, ha nem forog mindenkinek az autóban nyaka mint a bagolynak, hogy megpróbálja felfogni, mennyi motor érkezik épp és milyen irányból.
Nagyon-nagyon bízom benne, hogy előbb utóbb leesik minden motorosnak, hogy az autós szívességet tesz nekünk azzal, hogy:
- a dugóban lehúzódik
- eltávolodik a saját felezőjétől, ha látja, hogy előzünk
- hogy megvár minket a saját előzésével
- hogy figyel ránk
NEM, ez nem kötelessége egy közlekedőnek sem. Ezt jó fejségből csinálják. Ha éppen valamilyen oknál fogva nem tudod megköszönni akár egy biccentéssel sem (bár kétlem), legalább ne legyen már elvárás és ne legyen háborgás, gázcibálgatás, az ilyenkor habzó szájjal pattogókon meg egyenesen röhögök, akik azonnal tükröket akarnak rugdalni.
Meg kellene érteni, hogy a kereszteződésben sem akkor van elsőbbséged, ha ott a keresztutcában a macisajt, hanem ha megadják. Szarul hangzik? Naná, hiszen egy tökéletes világban mindenki elsőbbséget ad az arra jogosultnak, mindenki megáll és körbenéz a stop táblánál, mindenki megvárja a zöld jelzést a lámpánál. De ez esetleg papíron van így. És ne azért közlekedjél normálisan motorral, hogy az autós - a gyalogos - a biciklis kedvére tegyél, hanem azért, hogy megvédd a saját segged és ne az út közepén kelljen hemperegni a szikrázva feléd csúszó motorod mellett és hogy a kulturáltan, intelligensen motorozó társaidnak ne kelljen szégyellnie magát -miattad-, hogy ő is motoros..
Ha utolérjük egymást a kocsisorok között, NEM gurulunk az előttünk lévő nyakára. Hirtelen ki kell kerüljön az ember valamit, vagy fékeznie kell - és máris megvan a firka. Megéri?
Bevágni a másik elé, eszetlenül cikázni, egykerekezni a buszsávban, NEM MENŐ.
A buszsáv két további extrája az ide bármikor kiforduló taxik és egyéb állatfajták mellett az olyan nyomvájúk amiken gyalog is pofára esel - még akkor is ha épp odafigyelsz, illetve az akkora olajfoltok, hogy azon csodálkozom, Amerika még nem jött ide demokráciát teremteni.
Városban, nagy forgalomban, az esetek nagy százalékában nagyon rövid idő alatt kell döntéseket hoznunk a nyeregben ülve. Előfordul, hogy utólag ugyan azt a manővert már nem, vagy nem úgy vinnénk véghez, mint ahogy éppen sikerült.
De azt gondolom, nagyon nem éri meg az idióta viselkedéssel 1. saját magad veszélyeztetni 2. okot adni arra, hogy szidjanak minket.
Az autósokkal kapcsolatban is van magánvéleményem, összességében azt gondolom, hogy javult a viszony az elmúlt évek során a kocsival közlekedők és a motorosok között, kifejezetten sokszor húzódnak félre a reggeli dugóban, engednek el menet közben. Ezúton is köszönjük nektek! Emellett sajnos el tud szakadni a cérnám a tükörbe nem nézős, elsőbbséget nem megadós, telefont nyomkodós sofőrök miatt. Szinte minden második ember a városban úgy vezet, hogy azt a nyomorult telefont el nem engedné, mert a kocsiban kell fészbukozni, instagramozni, csetelni, ugye? Biztosan halaszthatatlan dolgok ezek.
Motorosként -mivel a forgalomban résztvevők többségénél dinamikusabban tudunk közlekedni, dupla akkora koncentrációval kell a forgalom részeivé válnunk. Más fejével is kell gondolkoznunk. Egy csokor ilyen okosságot fel lehetne sorolni, a lényeg mégis az : egy már önmagában is rizikós hobbit,életstílust űzve miért ne akarnánk növelni a túlélés esélyét, a súlyos sérülés elkerülését - ha megtehetjük? El kell menni vezetéstechnikai tréningre. (megsüvegelendő minden egyes motoros, aki nem sajnálja a pénzét és idejét egy, de leginkább minél több továbbképzésre), ahol majd rájössz, /saját tapasztalat/, hogy az, hogy eddig mindig eljutottál A-ból B-be, NEM jelenti azt, hogy tudsz is motorozni, illetve hogy megtettél minden tőled telhetőt azért, hogy elkerülj egy veszélyes szituációt. Kedvesem örökbecsű mondata : "Soha ne hidd el, hogy tudsz motorozni"
Menj el a Hungaroringre, a Kakucsra, veresd neki, tapasztald meg a motorod határait, a saját korlátaidat. NE a közút legyen, ahol 100%-ot akarsz motorozni.
Vigyázzatok magatokra és az utakon közlekedő társaitokra.
Mindenkinek tiszta szívből kívánok balesetmentes, élvezkedésben kimaxolt motoros szezont!